1/
photos

Relaxáció Zalakaroson

Sok ember számára a mindennapok nagyon fárasztóak tudnak lenni, és amikor pihenni van idejük, valójában mégsem kapcsolódnak ki igazán. Ennek a feszültségnek az eltüntetésére a legjobb mód a relaxáció.

Relaxálás során a célunk a testi-lelki béke elérése és egy olyan nyugalmi állapot létrehozása, átélése, amely során minden gondunkat elfelejtjük, így abban a pillanatban gondtalanul, csakis önmagunkkal foglalkozva a pihenésre koncentrálunk.

A relaxáció folyamán arra törekszünk, hogy a külső világot kizárjuk az elménkből, és megteremtsük belső békénket, nyugalmunkat.

Ekkor csakis a pozitív dolgokra gondoljunk és ne hagyjuk, hogy bármilyen negatívum, vagy probléma beférkőzzön az gondolatainkba, tudatosan zárjuk ki a gondokat.

A relaxáció technikáját akár egy szakember segítségével is elsajátíthatjuk, és már néhány alkalom után magunktól is gyakorolni tudjuk. Már azzal is megfelelő eredményt érhetünk el, ha a napjaink ritmusába csak néhány perces relaxálást beiktatunk, ez hozzásegíthet minket egy nyugodtabb élethez és stresszmentes mindennapokhoz.

A lényeg, hogy a napi felgyülemlett stresszt és negatív energiákat le tudjuk vezetni a feszültségcsökkentő relaxáló technikával.

Többféle relaxációs módszer is étezik, a leginkább elterjedt, népszerű légzés-relaxációs folyamatot szinte a nap bármely percében elvégezhetjük, önnyugtatás céljából is akár. Ekkor a saját légzésünkre koncentrálva nyugtatjuk meg magunkat, egyfajta meditációs gyakorlatot végzünk el. Egy másik relaxációs gyakorlat típus, ami elsősorban otthon végezhetünk el, a progresszív relaxáció, ennek folyamata során a testünk izmait megfeszítjük, majd elernyesszük.